header
  • Főoldal
  • Homeopátia
  • Szoftver
  • Zene
  • Letöltések
  • A Remedium Kiadóról
  • Kapcsolat

Üdvözöljük a Remedium Kiadó honlapján!




A Remedium Kiadóról

A Remedium Kiadót 1993-ban alapítottuk, elsősorban azzal a céllal, hogy a homeopátia magyarországi elterjedését elősegítsük. Az egykori négy alapítóból mára ketten maradtunk és a Remedium Kft. gyakorlatilag mi volnánk.

Elsőként Samuel Hahnemann: Organon című művét adtuk ki, mely a negyedik kiadás 1830-as magyar nyelvű változatának reprintje volt, kiegészítve olyan információkkal, melyek a könyv szövegének megértését voltak hivatottak megkönnyíteni.

Ezt követték különböző könyvek és füzetek, melyeket a Homeopátia címszó alatt talál honlapunkon. Kiadványainkról talán nem árt tudni, hogy kis példányszámban jelennek meg, könyvesbolti forgalomban nem kaphatók és áruk emiatt a hasonló terjedelmű kiadványokhoz képest viszonylag magas. Többségük azokhoz kíván szólni, akiket a homeopátia felszíne alatti mélység is érdekel.

Érdeklődésünk másik fontos területe a Waldorf-pedagógia és az alapjául szolgáló antropozófia. Ezzel kapcsolatos kiadványunk a Waldorf-tanár túlélőkönyve, melyet reményeink szerint további kiadványok követnek majd.

A harmadik terület, mely fontos szerepet játszik az életünkben, a zene. Itt jelenleg három CD található, melynek kiadásában valamilyen módon közreműködtünk.

A kiadó nevéről: a remedium szó jelentése gyógyszer, orvosság. A magyar nyelv ezekkel a szavakkal  a gyógyításra illetve az orvosra, az orvoslásra utal.
A latin nyelv mást hangsúlyoz: re - vissza, újra; medium - közép, de egyben közvetítő, eszköz is. Ezzel arra utal, hogy a gyógyszer olyan anyag, közvetítő, mely segít az embernek megtalálni az egyensúlyt, az "arany" közepet.
Ezzel közvetve az egészséget - melyet a magyar nyelv az egész-szel hoz összefüggésbe - olyan állapotként határozza meg, melynek az állandó változásban megtartott egyensúly a jellemzője.

Bízunk abban, hogy tevékenységünkkel és kiadványainkkal egy egészségesebb, az egyensúlyhoz visszatérő jövendőhöz járulunk hozzá:

Hassmann Péter és Tuscher Ágnes


Utolsó frissítés: 2006.10.16.

. Template by Studio7designs.